Pošto je završio teološko obrazovanje u Mađarskoj, sveštenik Daniel Halas, je od 2012. godine, na poziv tadašnjeg episkopa, sveštenik u Reformatskoj crkvi u Maradiku. Kod Mađara je u vreme Turaka u srednjem veku sprovedena reformacija i skoro 90 odsto Mađara je tada prešlo na ovu veru. Posle Turaka usledila je protivreformacija, kada su narod silom terali da se vrati u tadašnju katoličku crkvu. Kada se to završilo, otprilike je bilo 50–50 odsto.
-Danas je među Mađarima, posle katoličke, druga najveća crkva upravo reformatorska. U Vojvodini je oko 90 odsto Mađara katoličke veroispovesti, a nas reformatskih vernika ima oko 6–7 odsto. U Sremu su Mađari takođe većinom katolici, počinje priču Halas.
Pre nego što su došli Turci na teritoriju opštine Inđija, u čitavom Sremu živelo je gotovo isključivo mađarsko stanovništvo. Za vreme Turaka teritorija je bila skoro prazna, jer je narod pobegao. U doba Marije Terezije doseljavali su se razni narodi – prvenstveno Srbi, Hrvati, Mađari, Nemci i Slovaci.
-Po nezvaničnim pričama, smatra se da su Maradik osnovali, ili samo došli u njega, Mađari koji su preživeli tursku vladavinu na Fruškoj gori. Kasnije, 1868. godine, mađarska vlada je sa Hrvatskom kraljevinom napravila nagodbu, kada su, sa Austrijom zajedno, ušli u uniju i sa Hrvatskom. Da bi Mađarska imala izlaz na more kod Rijeke, dala je čitav Srem Hrvatskoj kraljevini. Tako su se Mađari i dalje doseljavali na ovo područje zajedno sa drugim narodima, u potrazi za boljim uslovima života, nastavlja Daniel Halas.
Pošto je na ovim prostorima bila Hrvatska kraljevina, Mađari su podršku dobijali isključivo iz Budimpešte. Tako su preko Julijanskog društva osnovane mađarske osnovne škole i dotirana je crkva, jer su posle nagodbe u katoličkim županijama služili isključivo hrvatski župnici, čak i u mestima gde su katolici bili gotovo svi Mađari, kao u Maradiku.
-Zbog toga se naša crkva nazivala „mađarska crkva“, što je i danas slučaj, ističe naš sagovornik.
Može se reći da se posle Drugog svetskog rata više negovalo obrazovanje na mađarskom jeziku, kao i sam jezik, bilo je više mađarskih škola. Sveštenik Halas kaže da se sada sve manje koristi mađarski jezik.
-Ima mnogo mešovitih brakova u kojima se koristi isključivo srpski jezik. Srpski, naravno, treba znati jer živimo ovde, ali se mađarski gubi. Ja sam, na primer, srpski naučio na ulici, a kod kuće smo govorili mađarski. Poznajem i porodice gde otac govori mađarski, majka slovački – i deca automatski govore tri jezika. Šteta je što u Vojvodini ne koristimo ovakve prilike, objašnjava Halas.
Pripadnici mađarske nacionalne zajednice u inđijskoj opštini u zajedništvu obeležavaju svoje nacionalne praznike.
-Verski praznici su isti kao i kod katolika. Nacionalni praznik – jedini koji se ovde u Sremu obeležava jeste 15. mart, Dan sećanja na mađarsku revoluciju 1848/1849. Njega poslednjih godina organizuje Mađarsko kulturno-umetničko društvo „Petefi Šandor“ u
Maradiku, gde se okupljaju Mađari iz celog Srema, ističe Daniel Halas.
Negovanje mađarske tradicije, kulture i jezika, uglavnom se svodi na kulturno-umetnička društva, ali i na neke sekcije u maradičkoj osnovnoj školi.
-Spomenuo sam kulturno-umetničko društvo u Maradiku. Početkom 2000-ih osnovano je sedam mađarskih kulturno-umetničkih društava u Sremu, od kojih danas funkcioniše svega dva-tri. U Maradiku postoji i tamburaški orkestar, osnovan pre nekoliko godina.
Godine 2015. u Maradiku, u OŠ „Branko Radičević“, ponovo je pokrenuto mađarsko kombinovano odeljenje, u kojem trenutno ima samo dva učenika (jedan od njih je moj mlađi sin). Pored toga postoji i negovanje maternjeg jezika – dva časa nedeljno, ali na njima je mali broj dece koja aktivno govore mađarski, objašnjava sagovornik.
Saradnja Srba i Mađara u Maradiku je prava prijateljska i komšijska.
-Nekada sam više pomoći dobijao od Srba nego od svojih sunarodnika. Imam i utisak da neki Srbi više žele da Mađari opstanu ovde, nego što to žele sami Mađari. Veliki je dar kada možemo da prihvatimo ono na šta nas je Bog stvorio. Kao i vera, i nacija je veoma važna za identitet: svoje zadržati, a tuđe poštovati, poručuje Halas.
On kaže da Mađari svoj identitet čuvaju u zajednici – kroz umetničko društvo i u reformatskoj crkvi, gde se bogosluženja i biblijski časovi održavaju na mađarskom jeziku.
-Najveća prednost je što dete može učiti na mađarskom jeziku i tako postati dvojezično. Ali to je istovremeno i izazov – roditelji često misle da će detetu biti lakše ako uči samo na srpskom. Kratkoročno možda jeste, ali dugoročno se gubi ono što multietnička sredina može da pruži. Lično bih želeo da i u budućnosti opstanemo i da živimo ovde zajedno u slozi i ljubavi, poštujući jedni druge. Ako smo vekovima živeli zajedno, zašto tako ne bi bilo i ubuduće, završava pitanjem naš sagovornik?
Mirjana Stupar
Sajátot megtartani, másét tisztelni
Miután Magyarországon befejezte teológiai tanulmányait, Halász Dániel lelkipásztor 2012 óta – az akkori püspök meghívására – a maradéki református gyülekezet lelkésze. A magyarok körében a török időkben, a középkorban ment végbe a reformáció, és akkor a magyarok csaknem 90 százaléka áttért erre a hitre. A török uralom után következett az ellenreformáció, amikor az embereket erőszakkal próbálták visszaterelni a katolikus egyházba. Amikor ennek vége lett, nagyjából fele-fele arány alakult ki.
–Ma a magyarok körében a katolikus után a második legnagyobb egyház éppen a református. Vajdaságban a magyarok kb. 90 százaléka római katolikus, míg mi, református hívek, körülbelül 6–7 százalékot teszünk ki. A Szerémségben is a magyarok többsége katolikus – kezdi történetét Halász.
Mielőtt a törökök megérkeztek az Inđija község területére, a Szerémségben szinte kizárólag magyar lakosság élt. A török időkben a terület szinte teljesen elnéptelenedett, mivel az emberek elmenekültek. Mária Terézia idején különböző népek telepedtek le itt – elsősorban szerbek, horvátok, magyarok, németek és szlovákok.
–Nem hivatalos történetek szerint úgy tartják, hogy Maradékot azok a magyarok alapították, illetve oda költöztek, akik túlélték a török uralmat a Fruška gorán. Később, 1868-ban a magyar kormány a Horvát Királysággal kiegyezést kötött, amikor is Ausztriával együtt létrejött a perszonálunió. Ahhoz, hogy Magyarországnak legyen tengeri kijárata Fiuménál, az egész Szerémséget a Horvát
Királysághoz csatolták. Így telepedtek továbbra is magyarok erre a vidékre, más népekkel együtt, jobb életkörülményeket keresve – folytatja Halász Dániel.
Mivel ezen a területen a Horvát Királyság volt, a magyarok támogatást kizárólag Budapestről kaptak. Így a Julián Egyesületen keresztül magyar iskolákat alapítottak, és támogatták az egyházat is, mivel a kiegyezés után a katolikus plébániákon kizárólag horvát papok szolgáltak, még azokban a településekben is, ahol a katolikusok szinte teljes egészében magyarok voltak – például Maradékon.
–Ezért nevezték a mi templomunkat „magyar templomnak”, ami ma is így van – hangsúlyozza beszélgetőtársunk.
Elmondható, hogy a második világháború után jobban ápolták a magyar nyelvű oktatást és magát a nyelvet is, több magyar iskola működött. Halász lelkész szerint ma egyre kevesebb helyen használják a magyar nyelvet.
–Sok vegyes házasságban kizárólag szerbül beszélnek. A szerbet természetesen tudni kell, hiszen itt élünk, de a magyart lassan elveszítjük. Én például szerbül az utcán tanultam meg, otthon viszont magyarul beszéltünk. Ismerek családokat, ahol az apa magyarul, az anya szlovákul beszél – a gyerekek pedig automatikusan három nyelven. Kár, hogy Vajdaságban nem használjuk ki az ilyen lehetőségeket – magyarázza Halász.
Az indjijai községben élő magyar nemzeti közösség közösen ünnepli nemzeti ünnepeit.
–Az egyházi ünnepek ugyanazok, mint a katolikusoknál. Nemzeti ünnep – az egyetlen, amelyet itt, a Szerémségben megünnepelnek – március 15., az 1848/49-es forradalom és szabadságharc emléknapja. Ezt az utóbbi években a maradéki Petőfi Sándor Magyar Kulturális és Művészeti Egyesület szervezi, ahol a szerémségi magyarok összegyűlnek – emeli ki Halász Dániel.
A magyar hagyományok, kultúra és nyelv ápolása főként a kulturális-művészeti egyesületekre, illetve néhány iskolai szakkörre korlátozódik Maradékon.
–Említettem a maradéki kulturális-művészeti egyesületet. A 2000-es évek elején hét magyar kulturális-művészeti egyesület alakult a Szerémségben, ezek közül ma mindössze kettő-három működik. Maradékon tamburazenekar is van, amely néhány éve alakult. 2015-ben a maradéki Branko Radičević Általános Iskolában újraindult a magyar tannyelvű kombinált tagozat, ahol jelenleg mindössze két tanuló van (egyikük az én kisebbik fiam). Emellett van anyanyelvápolás – heti két órában, de ott is kevés a gyermek, aki aktívan beszél magyarul – magyarázza beszélgetőtársunk.
A szerbek és a magyarok együttműködése Maradékon igazán baráti, szomszédi viszony.
–Volt, hogy több segítséget kaptam szerbektől, mint saját nemzettársaimtól. Az a benyomásom, hogy egyes szerbek jobban akarják, hogy a magyarok fennmaradjanak itt, mint maguk a magyarok. Nagy ajándék, amikor elfogadjuk azt, amire Isten teremtett minket.
Ahogy a hit, úgy a nemzet is nagyon fontos az identitásban: a sajátot megtartani, a másét tisztelni – üzeni Halász.
Elmondása szerint a magyarok a közösségben őrzik identitásukat – a művészeti egyesületen és a református egyházon keresztül, ahol az istentiszteleteket és bibliaórákat magyar nyelven tartják.
–A legnagyobb előny, hogy a gyermek magyar nyelven tanulhat, és így kétnyelvűvé válhat. Ugyanakkor ez kihívás is – a szülők gyakran azt hiszik, hogy a gyermeknek könnyebb lesz, ha csak szerbül tanul. Rövid távon talán így van, de hosszú távon elveszik mindaz, amit egy multietnikus közeg adhat. Személy szerint szeretném, ha a jövőben is megmaradnánk, és itt együtt élnénk békében és szeretetben, tisztelve egymást. Ha évszázadokon át együtt éltünk, miért ne lehetne ez így a jövőben is? – zárja gondolatait beszélgetőtársunk.
Mirjana Stupar
*Projekat „Sremci u crvenim čizmama“ sufinansiran je od strane Ministarstva informisanja i telekomunikacija. Stavovi izneti u podržanom medijskom projektu nužno ne odražavaju stavove organa koji je dodelio sredstva.
